Madonna megzsarolta a terapeutáját és fizetni sem akart: 7+1 sztár és amit nem tudott róluk
Pikáns titkokat fedtek fel a sztárok valódi életéről a színfalak mögött rejtőző alkalmazottak.
Pikáns titkokat fedtek fel a sztárok valódi életéről a színfalak mögött rejtőző alkalmazottak.
Csúnya vége is lehetett volna annak a történetnek, amelybe a közösségi oldalak megmondóembere futott bele a közelmúltban.
Van olyan fotó, amin a vécén ül, és olyan is amin éppen zuhanyozik. Gáspár tudott a fotókról, többször kérte párját, törölje őket.
Azt hitte, a pokolban fogja végezni, amiért házasság előtt szexelt. Ma már tudja, hogy ez nem így működik.
Megvan a Holnap történt című, nagyot bukott bulvárfilm? Nos, VV Greg ebben bukkant fel, ezzel próbálták zsarolni, de inkább maga előállt a farbával.
Az idős asszony nem telefonálhatott és látogatókat sem fogadhatott. A pár portáján nem ő szenvedett egyedül.
Az ex-focista állítólag emailekben kifogásolta, hogy nem ütötték lovaggá és szidta az erről döntő testületet is.
Sokkal többet adott az élvezetért, mint amennyit szeretett volna.
Az megvan, hogy a fesztiválfiúkából selyemfiú lett?
Zsarolták, majd létrehoztak egy kamuprofilt, amellyel védelmet ajánlottak, szintén pénzért.
A 18 éves modell pénzt akart kiszedni a 43 éves sportolótól, de rossz emberrel kezdett ki.
Az Adult Player titokban fotót készít a telefon használójáról, majd lezárja a telefont azzal az üzenettel, hogy PayPalon pénzt kér a fotó törléséért.
Az exvillalakó a Facebook-on méltatlankodott állítólagos pornóképei miatt. Határozottan állítja, hogy még soha nem vibrizte magát.
VV Éva zsarolós ügye folytatódik, a zsarolók azt állítják, egy vibrizős fotón is VV Éva van, de az arca nem látszik a képen.
Nem fizetett korábbi barátjának Baukó Éva, inkább maga tette közzé az aktképeket.
Véget ért a szépségkirálynő és a milliomos kapcsolata, és elindult a sárdobálás. Garasoskodás, zsarolás, adóelkerülés a vádak között.
A Mokkában mutatta meg miről akar ruhátlan képeket közzétenni a volt pasija.
És emiatt biztos, hogy bíróság elé kerül a 18 éves fiú.
A heves megyei férfi rávette a gyereket, hogy szexképeket készítsen magáról, aztán kényszeríteni akarta, hogy lefeküdjön vele.
A férfi először pénzt ígért neki, később azzal fenyegette, hogy nyilvánosságra hozza a felvételeket.
Egy amerikai modell azt állíta, hogy őt valaki megzsarolta azzal, hogy tönkreteszi a karrierjét.
Kifigyelték, majd injekcióval elkábították és aegy táskában magyarországra szállították a bécsi férfit, ahol azrét tartották fogva hónapokig, hogy kizsarolják a pénzét.
Prostihoz ment, de amikor levetkőzött rárontottak, lefotózták és ezzel zsarolták.
A zsarolások és fenyegetések során mobiltelefont, cigarettát, pénzt és ennivalót kényszerítettek ki késsel társaiktól.
Egy rab Budapesten folyton fenyegette zárkatársát. Amikor a sértettet áthelyezték volna, kemény módszert alkalmazott.
A 47 éves halogyi férfi ezúttal egy dohányboltot rabolt ki, csak hogy visszakerüljön a rács mögé. Állítja: ott legalább van fedél a feje fölött.
Két nőt és egy férfi tavasszal helyközi buszok sofőrjeit zsarolta. Verést ígértek, ha nem fizetnek.