Nyilvánvalóan ez az az élethelyzet, amelyre a legkevésbé számít az ember, amikor a Balatonra érkezik. Én azonban megtapasztaltam, ráadásul szándékosan olyan tervekkel érkeztem a helyszínre, hogy halálra rémítsenek. Ráadásul még fizettem is érte. 

Felmerül a kérdés, hogy normális vagyok-e. Minden bizonnyal nem teljesen, de akkor sokan mások sem, akik ugyanilyen elképzelésekkel érkeztek

Ez az a hely, ahol már a bejáratnál beleüvöltenek az ember fülébe, hátha megkívánja a további riadalmakat, és többedmagával bemerészkedik a sötét, majdnem 10 szobából álló labirintusba. 

Én őszintén szólva megkívántam, és igen kíváncsivá tett, hogy mégis mi fog történni velem. Amikor közöltem, hogy egyedül mennék be, majdhogynem köznevetség tárgya lettem, de azért beengedtek. Mielőtt beléptem az ajtón, meggyőződésem volt, hogy unalmas, érdektelen sétáért fizetek 1000 forintot, de tévedtem. 

Kint még mindenki mézes-mázas, behízelgő kedvességgel fogadott, amit pozitívan értékeltem, bent azonban ugyanezek az emberek - mintha nem is két perccel azelőtt találkoztunk volna - személyiséget váltottak, és konkrétan a frászt hozták rám.  

Vak sötétben lépcsőt mászni, aztán kénytelen-kelletlen bebújni egy véget nem érő, fél méter magas alagútba, higgye el, akkor sem leányálom, ha tudom, hogy az egész egy megszervezett álparáztatás. A Fűrész című filmből jól ismert hangulat állandó, akárcsak a meglepetésszerűen előugró, zombinak öltözött személyek dobhártyaszaggató kiabálása. A kedvenc pillanatom azonban az volt, amikor egy kedves, láncfűrésszel hadonászó alak a lábamat akarta levagdosni szándékosan. És ez csak néhány esemény a bent töltött negyed órából, amely alatt minden olyan gyorsan történik, hogy kifejezetten nehéz követni az eseményeket. 

Gond nélkül merem állítani, hogy az is remekül fog szórakozni a helyen, akinek amúgy acélból vannak az idegei, és attól se ijedne meg, ha egy aligátor szájában ébredne, miközben kísértetek zaklatják paranormális módszerekkel.

Jól fog szórakozni, mert tudja, hogy kamu az egész. De egy jól kivitelezett kamu. A szereplők hitelesek, és nem gondolná róluk senki, hogy a tizenötezredik alkalom után már a pokolba kívánják az egészet. Elhiszem nekik, hogy élvezik. De még azt is, hogy gonoszak. 

A bentlét önismeretre kiváló, én például nem tudtam magamról, hogy a félelemtől végig fogom röhögni az egészet, bár ez nem vet túl jó fényt rám annak tükrében , hogy leggyakrabban a csimpánz is akkor mosolyog, ha fél.