Hetvenhét éves korában vasárnap hajnalban elhunyt Gyurkovics Tibor, József Attila- és Kossuth-díjas költő és író - tájékoztatta a család az MTI-t. 
Az írót néhány hete kórházban kezelték, ott érte halál - közölte Gyurkovics Györgyi, az író özvegye. Elmondta azt is, hogy a temetést a család szűk körben tervezi, de Gyurkovics Tibor tisztelőinek lehetőséget kívánnak adni, hogy leróhassák kegyeletüket. 
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Gyurkovics Tibort saját halottjának tekinti.

Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Budapesten. 1988-1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja, 1989-1991 között az Új Idő szerkesztőbizottsági tagja volt. 1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke volt, majd tiszteletbeli elnöke. A Budavári Önkormányzat díszpolgári címet adományozott az írónak. Elnöke volt az alternatív Kossuth-díjat létrehozó Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány kuratóriumának.
Gyurkovics Tibor számos rangos irodalmi díj kitüntetettje. Egyebek mellett 1982-ben József Attila-díjat kapott, 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1997-ben elnyerte a Magyar Örökség-díjat, 2001-ben a Magyar Művészetért Díjat.