A Csillag születik érzékeny győztese életében először utazott repülővel, az úti cél Firenze volt, ahol a verseny után beszerzett barátnőjével, Csillával pihent egy hétig - írja a Blikk. Tabáni a lapnak elmondta, nagyon izgult a repülőút miatt, de mint később kiderült, nem volt rá oka. "Volt valamilyen elképzelésem arról, milyen lehet a magasban a felhők felett, de ez még annál is csodálatosabb érzés. Legfőképp azért, mert a párom is jelen volt." Az egykori teremőr és barátnője persze a múzeumlátogatást sem hagyta ki, napjaik nagy részét kulturálódással töltötték. "Heverészhettünk volna egész nap, de inkább múzeumokba jártunk, ettünk-ittunk, nevettünk és mindent megnéztünk, amit lehetett. Itt igazán magam lehettem, nem feszélyezett semmi" - mondta.