Két napja még azt írtuk, két hetet fog a kínai gyógykezelésen tölteni Bajor Imre, azonban a Blikk pénteki száma szerint ebből mindössze pár nap lett, az agydaganattal kezelt színész már haza is jött. A lap úgy tudja, jót tettek a kezelések Bajornak, de nem eléggé. A lap kereste a feleségét, Ildikót, egyik jóbarátját, Farkasházy Tivadart és szomszédaikat is, de senki sem akart nyilatkozni. Koós János annyit erősített meg, hogy „én is hallottam olyat, hogy hamarabb hazajön, de hogy haza is tért-e már, azt nem tudom, mert amióta kiment, még nem beszéltem vele. De vasárnapig mindent meg fogunk tudni ezzel kapcsolatban" – mondta Koós. A színész hozzátette, voltak már olyan kollégái, akiket magában „eltemetett", aztán túlélték betegségüket, és a mai napig mellette vannak.