Farkasházy Tivadar úgy tudja, semmi sem igaz abból, hogy az agydaganattal küzdő Bajor Imrét azért küldték haza Kínából, mert állapota olyan kritikus, hogy már nem tudnak rajta segíteni, írja a Blikk. „Kínában az derült ki, hogy az a fajta kezelés, amit ők alkalmaznak, Imre betegségére nem igazán megfelelő. Voltak olyan becsületesek, és ajánlottak helyette egy másikat, ami hatásosabb és Magyarországon is elérhető. Tudomásom szerint pár napon belül már el is kezdik Imrén az új kezelést. Arról azonban semmit nem szeretnék mondani, milyen terápiáról van szó. Ez ugyanis csak rá és a családjára tartozik" – mondta Farkasházy a lapnak, és hozzátette, az 56 éves színész nagyon higgadtan és pozitívan gondolkodik, ami ilyenkor kiemelten fontos. Bajor állapotát illetően Koós János is bizakodó, ugyanis úgy érzi, lényegesen jobb kedve van a fülei házában tartózkodó színésznek, mint korábban.