Ahelyett, hogy az igazgatói irodában megszidták volna egy kicsit a rémült hét éves fiút, rendőrök ráncigálták ki az osztályteremből, megbilincselték, mint egy veszedelmes bűnözőt, majd tíz órán keresztül hallgatták ki – írja az NY Daily News. Mindez egy ötdolláros, játszótéri nézeteltérés miatt történt, még tavaly decemberben. "A fiam sírt, hogy 'Anyu, nem én voltam!' Sosem gondoltam volna, hogy rendőrök képesek arra, hogy ezt tegyék egy gyerekkel. Sokkolt minket. Képzelheti, milyen volt látni a fiamat, bilincsbe verve. Szörnyű. Nem hittem a szememnek" – mondta Frances Mendez, a hétéves Wilson Reyes anyja.

A rendőrök durva túlkapása a gyerekkel szemben azért történt, mert a fiú állítólag ellopott öt dollárt egy másik gyerektől iskola után. A pénz – amit egyébként egy nemlétező iskolai kirándulásra kapott  – kiesett a másik kisfiú zsebéből Wilson Reyes, és még két gyerek előtt, egyikük pedig felkapta azt a földről. Wilson Reyest tévesen vádolták meg azzal, hogy elvette a pénzt, illetve hogy összeverekedett az egyik fiúval. Az anya állítása szerint a gyereket a rendőrörsön egy csőhöz bilincselték, amiről a nő fotót is készített. A vádakat végül ejtették a gyerek ellen, de egy nyomozó, Kim Royster szerint a történetben sok a túlzás, többek között az az infó sem valós szerinte, hogy a gyereket több órán keresztül tartották fogva a rendőrök.