A Sásdi Rendőrőrsre 2014. szeptember 29-én 16 óra 20 perckor érkezett bejelentés, miszerint Szágy település temetőjében a sírok egy részét ismeretlen személyek megrongálták.

A helyszíni intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy az elkövetők a temetőben fakereszteket, üvegvázákat törtek szét, kővázákat döntöttek le, ily módon összesen nyolc sírt rongáltak meg.

A nyomozók a beszerzett adatok alapján rövid időn belül azonosították és előállították azt a  három gyermekkorú személyt, akik a meghallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését elismerték, megbánták, tettükre magyarázatot adni nem tudtak - írja a police.hu