Emlékeznek még arra, hogy pár évvel ezelőtt Norvégiában súlyos vajhiány állt elő túlságosan esős nyár és a divatos étkezési szokások miatt?

Szinte havonta hallunk újabb és újabb élelmiszerválságról, most Nigériában járnak rossz idők azokra, akik szeretik a paradicsomot, márpedig ők sokan vannak. A BBC szerint március óta folyamatosan emelkednek az árak, és van ahol 550 forintnak megfelelő összeget kérnek egyetlen darab paradicsomért.   Kadunában már vészhelyzetet hirdettek ki, ez ugyanis az ország fő paradicsomtermesztő régiója.

A bűnös, azaz paradicsommoly (Tuta absoluta) márciusban jelent meg az északi területeken. A kártevők eddig többmillió dolláros kárt okoztak, de van remény, ugyanis kifejlesztettek egy megfelelő szert a molyok ellen. Igaz, ennek hatása csak a következő szezonban lesz majd érezhető.  

Az egyik paradicsomtermesztő ismerősünk küldött egy kis dobozzal a terményéből, és az édesanyám mindjárt elsírta magát 

- írta a Twitteren egy lány.