A 24 éves Agar Hassan az egyik legnagyobb amerikai közösségi fórumon, a Redditen vallotta be, hogy megölte az exét, Melinda Vasiljét. A fiatal nő holttestét április 28-án találta meg a rendőrség. 

A férfi az oldalon RedasBlue101 felhasználónév alatt részletesen leírta, hogy hogyan történt a gyilkosság, és elismerte, hogy ő követte el a bűntényt. A posztot azóta már törölték a Redditről, de a lényege az volt, hogy a 22 éves lány azért borult ki teljesen, mert a fiú más nőkkel is randizgatott, amikor éppen szüneteltették a kapcsolatukat. 

A bejegyzésben Hassan leírta, hogy a barátnője teljes erőből rátámadt, és egyszer csak előkerült egy kés – a vita ezen a ponton kezdett eldurvulni.

Mondtam neki, hogy hagyja abba, de ő nem akarta befejezni. Egyszer csak megragadtam a kést, és megütöttem, többször is. Teljesen össze voltam zavarodva, sokkos állapotban voltam, aztán már csak azt láttam, hogy folyik a vér 

– írta le a tragikus esetet a férfi. A poszt végén aztán bocsánatot kért mindenkitől, különösen Melinda családjától, és hozzátette, hogy egyáltalán nem volt szándékában ezt tenni.

Az elkövető az eset óta teljesen felszívódott, azóta is körözi a rendőrség. A gyilkost utoljára egy fekete Hondában látták az Egyesült Államok és Kanada határán. 

Police are looking for Ager Mohsin Hasan, 24, from Hamilton, in relation to the suspicious death investigation of a...

Posted by Waterloo Regional Police Service on Friday, 28 April 2017

via Viral Thread