
Minden idők legnagyobb húsevő dinoszaurusza is megjelenik a trilógia utolsó epizódjában.
A test idő előtti öregedéséhez számos rossz szokás és étel is hozzájárulhat. Az öregedés valós előidézői lehetnek például az üdítők is.
Rohanás és idegeskedés nélkül varázsolhatjuk újjá az otthonukat.
Ezt a dinnyefajtát kifejezetten presztízstárgyként kínálják, csillagászati áron adják.
Maci Currin jobb lába 134,3 centiméter, míg a bal 135,36 centiméter hosszú.
A középkori vár 1180-ban épült. Eleinte Flandria grófjai laktak itt, később pénzverdeként, börtönként, sőt, pamutgyárként is működött.
Az énekesnő nem sűrűn posztol két gyermekéről, a 9 éves Milanról és a 7 éves Sasháról.
A nagyközönség számára most először látogatható a több mint 500 éves épület.
Seán Doran oldalán többek között asztronauták videóit követhetjük nyomon.
Az orvosok mindössze 2-3 évet jósoltak neki, mire ő alternatív gyógymódok után nézett.
A mondás, miszerint „Minden nap egy alma, az orvost távol tartja”, nem véletlenül terjedt el. Az almafogyasztásnak számtalan előnye van.
Tettéről fotósorozatot is készíttetett a dühös exfeleség.
Míg a csivavák általában 12-18 évig élnek, TobyKeith jócskán túlvan ezen.
Gerald Ledford 1,4 milliós követői bázissal rendelkezik a TikTokon, itt oszt meg részleteket a munkájáról.
Ukrán és magyar artistaképzősökkel közös műsort mutatott be a Fővárosi Nagycirkusz és a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium.
Az ír kávén túl temérdek különlegességgel találkozhatunk, ha idegen földre utazunk.
A modell kiábrándult New Yorkból, mióta édesanya lett.
Érdemes egy, a témában jártas szakember tanácsait megfogadni, ha életmódváltásra adjuk a fejünket.
Bármilyen ok is álljon a döntés hátterében, a hús hirtelen száműzése váratlan és kellemetlen következményekkel is járhat az egészségre nézve.
Leggyakrabban a szem körüli ráncok tűnnek fel nekünk először, de egyéb testtájak is jelzik az öregedést.