
Több kutatás és felmérés is foglalkozott már a megcsalás témájával - ezekből mutatunk néhányat.
A megnyitóünnepségen pohárzenével szórakoztatták a résztvevőket.
Annika von Holdt kirobbanó formában van. Nem csupán ősz haja miatt találják vonzónak a férfiak.
Bizonyos ételek és italok idegessé, nyugtalanná tehetnek minket.
Az influenszer újra riszálásba kezdett a hulahoppkarikával, mert úgy érzi, van mit formálni a testén.
A felvételeken Willison mezítláb szedegette össze az éppen kidobott élelmiszereket.
A márka Johnny Appleseed után kapta a nevét, aki akármerre járt, almafákat ültetett.
Részben magyar kutatás vizsgálta a koffeines ital szervezetünkre gyakorolt hatását.
Hódítanak a body positivity és a smink nélküli posztok a közösségi médiában.
Napi 4 liter cukros üdítőt, valamint rengeteg kenyeret és tésztát fogyasztott, ám sikerült életmódot váltania. Bőre azonban csúnyán megereszkedett.
A jegyek elérhetősége a készlet erejéig tart és március havi indulásokra vonatkozik.
A konfliktus miatt az eladók és a vásárlók is kivárnak.
A testünkben minden összefügg mindennel, és nem mindegy, hogy hogyan tartjuk karban az egész rendszert.
A szervezők nem fogadják a hivatalos delegációkat és az orosz kormányhoz köthető személyeket.
Régóta tudjuk, hogy az őszinte nevetésnek nagy szerepe van a lelki egészség megőrzésében, de az öngerjesztett nevetésnek is vannak pozitív hatásai.
Az egyik legősibb gyógynövény jótékony hatásairól már közel 4000 évvel ezelőtt, az ókori írások is beszámoltak.
A színésznő egy interjúban beszélt arról, milyen gondjai lettek a lábbeli viselésétől.
A fiatal nő szerint ennek genetikai okai lehetnek, ugyanis édesanyján sem lehetett látni annak idején, hogy várandós.
A kutyánk főnökei akarunk lenni, ahelyett, hogy a gazdái lennénk.
A cári birodalom bukásához vezető eseménysorozat vezetett a szovjet hatalomszerzéshez.
Az énekesnő ikerfiai, Bence és Bálint imádnak énekelni, de a másfél éves Bogdán is azonnal táncra perdül, ha zeneszót hall.
Az orosz-ukrán fegyveres konfliktust a hollywoodi sztárok és a hazai hírességek is döbbenten figyelik.
Illata, szemcsés állaga, valamint savas kémhatása miatt sok hasznát vehetjük a háztartásban.