Amikor először töltöttük a nyarat Szászországba emigráltként Németországban, kíváncsian vártuk, vajon mennyi maradt meg a legtöbb magyar fejben még mindig élénken élő tipikus NDK-s nyaralóképéből: a lakókocsik, a sátrak, a kempingasztalok, székek, a sör, a nudizmus. Bár a kempingezés kultúrája a mostani generációnak már annyira nem buli, és szinte csak a nyugdíjasok indulnak el lakókocsijukkal a nagyvilágnak, még mindig maradtak jellegzetességei a német nyárnak, nyaralásnak. 

Összeszedtük, mi az az öt dolog, ami nem hiányozhat egy német nyarából. 

1. Grillkolbász 

Szokták mondani, hogy egy nemzetközi vonaton onnan ismerhető fel, ha valamelyik utas magyar, hogy négy méteres körzetében fokhagymaszag terjeng. Nos, a rendes németnek is van hasonlóan jellegzetes bukéja, sőt, egész Németország füst- és sültgrillkolbász-szagban úszik nyáron.

A szezon tavasszal kezdődik és nyáron hág a tetőfokára, a legszebb az egészben, hogy kolbászt a nap bármely szakaszában, reggelire, ebédre és vacsorára is lehet fogyasztani. Szokták is, vannak, akik nem szégyellik mindhárom étkezés alkalmával sem. A németek ezen szokása annyira híres, hogy a mostanában általuk igen kedvelt bolgár tengerparton már felkészülten várják őket: az üdülőövezetek élelmiszerboltjai teli vannak különböző kolbászokkal, és olcsó, akár eldobható grillezőkkel is.  

2. Sör 

A sör a német kultúra fontos része. Kb. 1300 sörgyár működik az országban, ami pedig az egy főre jutó sörfogyasztást illeti, náluk csak a csehek és az írek isznak többet. Nem szívbajosak, a hétvégi grillezésre és lazulásra készülve nyáron több rekesz sörrel megpakolt németek állnak szép sorban a hiper-és szupermarketekben, ahol a választék döbbenetes: rozssör, kősör, fehér pilseni, tönkölybúzasör, füstölt sör, üdítővel kevert sör, zabsör, fekete sör, hogy csak pár fajtát említsek. 

3. Pucérkodás

Romy Schneider 1968-ban a Sylt-szigeten nyaralt, az ő szájából hangzott el a következő megállapítás: „minden hullámon lóg egy csupasz segg.” Bár a fiatalabb generáció már nem nudizik annyit, mint pl. Angela Merkel is annak idején, a pucérkodásnak még mindig sok híve van Németországban. Sokan ugyanis úgy nőttek fel, hogy a szüleikkel jártak nudista strandokra, így már el sem tudják azt képzelni, hogy fürdőruhát vagy gatyát kapjanak magukra, ha úszni, napozni mennek. A meztelenkedés egyébként leginkább a szabadstrandokon jellemző, és teljesen normális jelenség, hogy a Balti-tengernél valóban minden hullámon lóg egy meztelen valag.  

4. Biciklitúra 

Lakókocsik helyett most már biciklitartó és kellő mennyiségű bicikli van a kocsikhoz rögzítve, a legtöbb németnél ugyanis elengedhetetlen nyári kellék a kerékpár. A gyerekeket 3-4 éves korig gyerekszállító utánfutóba ültetik, úgy viszik magukkal a nyári túrákra, később ők is kapnak egy saját, full felszerelt kétkerekűt, aminek használatára és a szabályokra már az óvodában megtanítják őket. A bringakultúra annyira komolyra fejlődött Németországban, hogy tervben van egy kerékpáros autópálya, ami a hírek szerint 100 km hosszúra, és 3,5 méter szélesre épül.  

5. Autós találkozók 

Lehet keleti vagy nyugati, oldtimer vagy tuning - teljesen mindegy, egy rendes németet mágnesként vonz minden, ahol autók gyűlnek. A tavasz első leheletével érkeznek a kisebb-nagyobb autós rendezvények, hogy aztán a nyáron a különböző városfesztiválokon és céges nyílt napokon melegítve augusztus végére olyan óriásrendezvényekkel búcsúzzanak az autósok a nyártól, mint a sokezres magdeburgi OMMMA.

+1 Ich bin doch keine Maschine 

Tavaly nyár óta pedig a csapból is ez a zene folyik, Tim Bendzko dala egyszerűen elengedhetetlen kelléke a németek nyarának. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Öt dolog, ami nem hiányozhat a németek nyarából

Nem, nem mindegyik egyértelmű.

24 · Jun 25, 2017 01:04pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments