László 32 éves, egyedülálló, majdnem három éve emigrált Írországba, jelenleg Dublinban él. Az ő történetét olvashatják most az Európa blog egyik új sorozatában.

Mi volt a munkád Magyarországon és mi most külföldön?

Kiadványszerkesztő voltam, és itt is ebben a munkakörben dolgozom.

Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Magyarországot?

Nem tudtam együtt élni a magyar átlag morális állapottal, a kilátástalansággal, és a napról napra történő túléléssel.

Hogyan zajlott a kiköltözés?

Mivel EU-n belül mozogtam, ezért túl sok előkészítést nem igényelt a dolog. Kb. 3 dobozt előre elkészítettem, illetve egy bőröndnyi ruhával jöttem. A többit úgyis helyben beszerzi az ember, felesleges kacatokat hurcibálni.

Mennyire beszélted az adott ország nyelvét?

Angol tagozatos általános iskolába jártam, így egy elég erős alapot kaptam, de nem volt napi szinten használva a nyelv. Az ember külföldön élve tapasztalja meg, hogy a nyelv, amit megtanul, az nem egy fix, magasztos dolog, hanem állandóan változó, flexibilis eszköz. Lényegében pár nyelvvizsga túl van misztifikálva, az élet sűrűjében jövünk rá a tudásunk értékére.

Milyen életkörülmények között éltél Magyarországon és milyen életkörülmények között élsz most?

Csalásra voltam rákényszerülve a napi élethez. Bár volt autóm, de inkább BKV-n lógtam. Most csak ízlés szerint kell eldöntenem, hogy melyik országokban töltsek el egy-egy hét szabadságot. Nem probléma akár a tengerentúli nyaralás se.

Mennyivel keresel jobban, mint Magyarországon?

Az alapfizetésem kb. négyszer akkora, de a túlóra hozzátesz egy kicsit.

Mi volt a legnehezebb az első évben?

Nem volt semmi különösebb nehézség, akadály, de ez inkább a problémamegoldó jellememből fakad.

Hogyan jellemeznéd az ír emberek habitusát?

Ahogy egy barátom fogalmazott: az írek a Nyugat-Eruópa magyarjai: vedd ki a magyaros búskomorságot, tartsd meg a kedves vendéglátást, és helyben is vagy. Szinte végtelenül nemtörődömek, ennek az előnyével és a hátrányával is. Nem szólnak bele az életedbe, viszont a problémákat is így kezelik: sokszor leszarják.

Milyen pozitív tapasztalataid vannak a Írországgal kapcsolatban?

Segítőkészek, az ügyintézés az esetek többségében nem tart tovább fél óránál. Néha addig se. És ez igaz napi életre, ha elhagy valamit, akkor nem eltakarja, hogy ellophassa, hanem szól, hogy helló, leesett az órád. Vagy egyáltalán nem gond megkérni valakit, hogy vegyen le a legfelső polcról valamit, és nem probléma megköszönni.

Milyen negatív tapasztalataid vannak az adott országgal kapcsolatban?

Lakhatás és költségek. Irreálisan kis méretű lakterek, irreálisan magas árazással, viszont igénytelen módon építve, karbantartva. Autót fenntartani szinte gazdasági öngyilkosság, egy adott életszínvonal alatt szerintem lehetetlen. Mindeközben a tömegközlekedés szervezetlensége borzalmas.

Hogyan tartod a Magyarországon maradt családdal/barátokkal a kapcsolatot? Milyen időközönként találkoztok?

Rendszeresen járok Magyarországra, így szoktam találkozót szervezni, azokkal, akik nem morzsolódtak le. A kettő közt pedig közösségi oldal, Skype. És nem mellesleg páran már átjöttek ide, így egyszerűbb összefutni.

Olvasol még magyar híreket?

Olvasok, de nem tudom minek. Néha csak szórakozásból, élvezni az abszurditását. Egyre kevésbé frusztrálóak, egyedül az országromboló agymosás zavar, sajnos ez elér külföldre is. Hosszú-hosszú évekre ki fog ez hatni.

Érnek támadások az adott országban amiatt, mert külföldi vagy? Illetve érnek támadások Magyarországról, mert külföldre költöztél?

Itt támadás sosem ért, csak párszor kérdezték meg értetlenül, hogy ez most mi volt? A környezetemnek elég jól, érvekkel el tudom magyarázni, hogy mit és miért tettem, valamint miért válik előnyömre az országváltás.

Hogy érzed, sikerült teljesen beilleszkedned?

Szinte teljesen. Egyedül karrierben képez némi gátat a származásom, de ez inkább a munkahelyem szűklátókörűsége, mintsem az én egyéni kudarcom.

Mik a terveid a jövőben? Szeretnél Írországban maradni vagy egy idő után szeretnél visszaköltözni Magyarországra? Esetleg újabb európai országba költöznél?

Ha látnám a jövőt, akkor lottómillárdos lennék. Terveim vannak, de nem szeretnék beszélni róluk, majd az eredmények igazolnak.

Szerinted melyik a legélhetőbb európai ország és miért?

Mivel csak két országban éltem huzamosabban, így nincs tapasztalatom erről véleményt alkotni.