A 32 éves Husnain Rashidot tavaly novemberben tartóztatták le, amiért levélben fenyegette meg a brit királyi családot, elsősorban Katalin hercegnét és Vilmos herceget és kisfiukat, Györgyöt. A férfit most bíróság elé állították, és bevallotta, hogy számos terrorista cselekmény részese volt, és egyéb támadásokra is készült. Vállalta továbbá, hogy 

arra buzdította az Iszlám Állam terrorszervezet tagjait, hogy végezzék ki a négyéves György herceget. 

Abban bízott, hogy a merényletet a trónörökös battesea-i magániskolájában végzik majd el, és ha minden a tervei szerint alakul, akkor nemcsak ő, hanem sok más gyerek is életét veszti a támadásban. 

Rashid az iskolához közeli mecsetben tanított hittant, afféle magányos harcosként tekintett magára, és eltökélten be akart vágódni a szervezetnél. Egy terroristák által közkedvelt alkalmazáson, a Telegramon keresztül kommunikált velük: képeket küldözgetett György hercegről és egy dzsihadista harcos sziluettjéről. A levelezést lenyomozták, Rashidot pedig elkapták.

Noha most bevallotta, mire buzdította az ISIS-t, a család nem hagyja magát megfélemlíteni. Azt mondják, György herceg ugyanúgy kiáll velük a Buckingham-palota erkélyére június 9-én, ahogy eddig is tette, és az iskolából sem fog kimaradni. A férfit alighanem életfogytiglanra ítélik június 28-án.

Nem ez volt az első eset egyébként, hogy valaki György herceg életére akart törni: tavaly szeptemberben egy nőt tartóztattak le, amiért megpróbált miatta betörni az iskolába.