Azzal a kényszerképzettel érkeztünk a Balti-tengerhez, hogy az hideg, soha senki nem fürdik benne, és akkor is csak búvárruhában. Ehhez képest majdnem akkora strandéletet találtunk a parton, mint amit korábban Európa melegebb tengerpartjain láttunk.

A fürdőzés ritmusa kicsit más volt Lengyelország északkeleti csücskében, a kis földnyelven, ami a Balti-tengert és a Visztula lagúnát elválasztja, mint amit akár a Balatonnál, akár Horvátországban megszokhattunk.

A szálláshelyekről mindenki viszonylag kora reggel kisétált a hosszú, homokos tengerpartra, és helyet foglalt magának. Mit helyet foglalt! Volt, aki a hagyományos szélárnyékoló ponyvák segítségével valóságos bázist épített magának.

Kora délutánra érthetővé vált, mire a nagy reggeli igyekezet: feltámadt a szél, felerősödött a hullámzás, és a strandfelügyelő-tornyokban a szabad strandolást jelző fehér zászlókat felváltották a pirosak, ami a fürdőközönség normakövető részének azt jelentette: ne menj a vízbe.

A tornyokkal már korábban, Gdansk strandjain is találkoztunk, ahol rossz volt az idő, így a piros zászlókat akkor csak simán a Baywatch-dizájn részeként értelmeztük. Ahol most jártunk, a tömeg nem az időjárás miatt volt kisebb, hanem mert ha nem is a világ, de Lengyelország és az Európai Unió végéig jöttünk: a kalinyingrádi határtól 3-4 kilométerre voltunk.

Azzal is fenyegettek a táblák és az útikönyvek, hogy a strandokon és falvakban szabadon sétálnak a vaddisznók, de nem kell félni, megszokták az embereket. Ezt nem volt alkalmunk leellenőrizni, mert vagy rosszkedvükben voltak, és visszahúzódtak az erdőbe, vagy eleve csak turistacsalogatásra (vagy riogatásra) használták őket.

A Balti-tenger lengyelországi strandéletéről viszont összeszedtünk pár képet, sütkérezzen és dideregjen velünk egyszerre!