Ez itt az európai barangolásról szóló cikksorozatunk újabb része, ami nem kimondottan turistacsalogató nevezetességekről szól, hanem a spontán felfedezésekről.

Vannak szavak, amik a városi ember fejében összekötődnek, egybefolynak: mocsár, láp, fertő, bűz, sár, iszap. Pedig hát van iszappakolás és iszapfürdő, amire azt mondják, jót tesz. De legyen, a wellnessekben már régen is úgy tűnik minden furcsát kitaláltak. Na de ki gondolta volna, hogy egy lápban a tavakban a víz nem hogy tiszta, de baktériummentes, PH 5.5-ös, mint egy menő tusfürdő?

A dolog ott kezdődik, hogy tőzeglápokról beszélünk, mégpedig dagadólápokról. A felületük kiemelkedik a környező vidékből, Észtországban, a Soomaa nemzeti parkban, ahol mi is jártunk, több ezer hektár kiterjedésűek is lehetnek. A lápok nem sárosak hanem a talaj tulajdonképpen elsősorban a tőzegmoha el nem bomlott felhalmozódása – ez a tőzeg.

A dagadóláp azért emelkedik ki a környező vidékből, mert ez a tőzeg az évezredek során egyre magasabbra halmozódik. Ahol állandóan víz fedi, ott értelemszerűen nem tud magasabbra nőni, és így ott egyre mélyülő kis tavak alakulnak ki. Ezeket használják ki az odalátogatók, volt olyan kis tó, ahol egy társaság már-már strandolt a nemzeti park jól kiépített deszkajárdáit és stégjeit kihasználva.

Fák alig-alig tudnak megmaradni ezen a vidéken, mert a gyökereik csak addig tudnak hatolni és tápanyagot gyűjteni, ahol még nincs talajvíz. A képeken ezért tisztelettel szemléljük ezeket a kis csenevész fenyőket, van, amelyik a mérete ellenére 50-60 éves!