Amikor egy Észtországban élő barátunk meghallotta, hogy errefelé vezet az utunk, nagyon lelkes volt: itt nagyon szép a természet, főleg nyáron! Azt is hozzátette, hogy ne drámai hegycsúcsokra számítsunk, hanem csodás lápokra, láperdőkre, tengerpartokra, tavakra.

Az egyik útikönyv pedig azzal fenyegetett, hogy a Laheemaa nemzeti park, Tallinntól egy órányira nyugatra a Balti-tenger partján egy gyorstalpalóba sűríti az észt természet legjavát: csodás lápokat, láperdőket, tengerpartokat, tavakat.

A parkon belül a Käsmu-félszigeten egy körtúra megmutatta, hogy ez mennyire igaz, és még rá is tett egy lapáttal: hatalmas ingókő mező terült el az erdőben és a tengeren a félsziget csúcsán. Ne a Velencei-tóról ismert ingókövekre gondoljunk, nem is ez a helyes megnevezés: vándorkövekről van szó. Annyi közös az ingókövekkel, hogy ezek a sziklák is eltérő kőzetből vannak, mint a környezetük. 

Ezeket az utolsó jégkorszak gleccserei hozták magukkal és hagyták hátra maguk mögött amikor elolvadtak és visszahúzódtak. A vándorkövektől és a Käsmu-félszigettől távolabb, délebbre, az erdőségben pedig a Viru-láp egy kis ízelítőt ad a csodás észt lápfürdőkből is.