Egy amerikai tévés, Glenn Beck tett közzé egy felvételt (azóta törölték), amin egy Mel Gibsonnal történő beszélgetést elevenített fel. Beck elmondása alapján a 60 éves színész 12 év után sem ereszti A Passió körüli botrányokat, továbbra is értetlenül áll azelőtt, hogy antiszemitizmussal vádolták a film után. Elvileg olyan mondatok is elhangzottak a szájából, hogy a zsidók tették tönkre a filmjét. 

Glenn, megállítottak az utcán, és leköptek. [...] Elmehettem egy szép helyre, kiöltözhettem, de ők szétszedtek, és azt mondták, antiszemita vagyok. 

– Mondta Becknek Gibson. 

Ha még emlékeznek 2006 körül kezdődtek a színész botrányai. A kocsijával megállították a rendőrök, mire részegen antiszemita megjegyzéseket tett. Olyanokat mondott, hogy kibaszott zsidók, ők felelősek a világ összes háborújáért.

A Beck féle felvétel után viszont úgy tűnik, hogy Gibson még mindig nem egészen érti, miért tartják antiszemitának. Bár azt emlegeti, hogy a filmje megbukott, azért csak hozott 612 millió dollárt. A Passió után sokan megkérdőjelezték a forgatókönyv történelmi pontosságát. Mindennek ellenére Mel Gibson a film folytatására készül, amiben Jézus feltámadást dolgozza fel. 

(Forrás: The Wrap)