Gyorsan jött a siker az esetedben, egyik napról  a másikra a TV-be kerültél és az Éjjel-Nappal Budapest sztárja lettél.  Így képzelted az életed korábban?

Már kiskoromtól imádtam szerepelni. Én voltam az a kislány, aki kellemetlenül, a családi eseményeken a szőnyegen állva, ordítva énekelt. Szóval bennem volt a szereplési vágy.

Ha jól emlékszem, a Címlaplány című műsorban tűntél fel először.

Igen. Hogy miért jelentkeztem, azt ne is kérdezd, láttam a hirdetést és ilyen belső indíttatásból. Akkor és ott nagyon nyers, vad voltam, de én voltam az, őszintén, allűrök nélkül. Ezért is szerethettek az emberek, szerintem. Néha, ha szóba kerül, mondják is, hogy ja igen, rád emlékszem

Amúgy sikertelenségnek éltem meg a műsort, nem tetszettem magamnak. Nem is akartam tovább tévézni. De jött egy ismerősöm, hogy van egy casting, és rám gondoltak, és azt mondtam, hogy miért is ne. A castingon aztán minden flottul ment. Pedig utána, mikor képernyőre kerültem, béna voltam. De akkor abban a helyzetben, még nem fogtam fel a súlyát, ezért minden lazán ment és természetesen. Mondták, hogy sírjak, sírtam. Aztán ez a sírás megmaradt az első egy évben (nevet), nem éreztem magam komfortosan, igaz, hogy ebben közrejátszott az akkori párkapcsolatom vége is. 

Egy ázsiai nő nagy hévvel és alázattal tud szeretni, picit alá is rendeli magát a párjának, ez nálam is megvolt/van. Ha, beleszeretek egy pasiba, akkor ő "ott van fönt", és ebből nehéz volt kiszakadni.

Rosszul éltem meg, főleg az új környezetben, valahogy nem találtam magam és ez hatással volt a munkámra is.

Mesélj egy kicsit a kapcsolataidról. Például mi fog meg egy pasiban?

Hogy okos legyen, hogy rengeteget tanulhassak tőle. Valamiben legyen különleges, amire felnézhetek. Érdekes, mert az eddigi kapcsolataim nagyon különbözőek voltak. Az eddigiekről az a konklúzióm, hogy nem a szépfiúkra bukom. A lényeg, hogy hamar egy hullámhosszra jussunk. Barátoknak kell lennünk, és egyébként a szakítások ellenére mind barátok is maradtunk. 

Egyébként a lányregényes, bolondos női szerelem vonz, ezerrel tudok lángolni. Én magam vagyok a szerelem.

Eléggé szenvedélyesen élek meg mindent, szenvedni is imádok. Tudod olyan vagyok, hogy ha rossz, még beteszek valami sírós zenét is.

Gondolkodtál már családalapításon, gyerekeken?

Nincs tervben egyelőre, de amint úgy érzem, hogy az adott helyen jó, és azzal jó akivel vagyok, bármi lehet. Úgy is alakulhat, hogy csak 40 évesen fogok szülni, szeretek egyébként háziasszonykodni, de még nincs itt az ideje a megállapodásnak. 

Érdekes kontraszt az alárendelődő szerep, amit korábban említettél, én pont úgy látom, hogy karakán, exhibicionista személyiség vagy. Sőt, igazság szerint a Konyhafőnökös szereplésedből az jött le, hogy az van amit te mondasz, és kész.

A TV-ben és a magánéletben is nagyon határozott vagyok, de nincs azzal baj, ha egy nő egy igazi férfinak, aki tudja kezelni, alárendeli magát. A munkában egyébként sokkal céltudatosabb vagyok, tudom, hogy mit és hogyan érek el. Például rengeteg kritikát kaptam a konyhafőnökös szerepléssel kapcsolatban. De nem bántam meg. A stresszhelyzetek ezt hozzák ki belőlem, kemény vagyok, de ilyenkor is őszintén magamat adtam. Egyébként ez hangozhat nagyképűen, de pont ezért érzem azt, hogy helyem van ebben a szakmában, mert őszintén magamat tudom adni. Mint a Gáspár Bea, ő se fogja azt mondani, hogy csinos vagy ha közben meg szarul nézel ki. 

Mi áll közelebb a szívedhez, a popkarrier vagy esetleg egy újabb TV-s műsorban egy nagyobb szerep?

Érdekes, mert egyáltalán nem volt nálam tervben a tévés továbblépés, aztán az élet elkezdett ilyen ötleteket elém dobálni, hogy mi lenne, ha belépnék a műsorvezető-szakmába, úgyhogy igen, el tudnám képzelni magam egy tévéműsorban.

Milyen műsorban?

Én nagyon közvetlen ember vagyok, szeretek belelátni emberekbe, az érzéseikről, a valódi érzelmeikről beszélni, hiába vagyok fiatal, az ami ide vezetett, ehhez az élethez, az nagyon tanulságos volt.

Voltam intézetben, anyukám elhagyott egy időre, apám szigorú volt, néha meg is vert, szóval elég kálváriás volt a gyerekkorom.

De ebből lettem az, aki vagyok, és szerintem épp ezért lennék jó beszélgetős, lélekboncolgatós műsorokban. Egyébként meg minden érdekel, szívesen belekotnyeleskedek bármibe.

Édesanyáddal sikerült rendeznetek a viszonyotokat? 

Jóban vagyunk már, nagyon szeretem. Anyukám igazi hagyományőrző alkat, otthon sok kis emléke van a mongol identitásának, amellett, hogy nagyon nyitott persze. Igazi művészlélek, semmit nem lehet rábízni, de, ha ad akkor olyan, hogy a lelkét is odaadja. Én is ilyen vagyok, mindent odaadok magamból, ezt tőle örököltem. 

Esetleg egy olyan műsort is bevállalnál, mint anno a Szelfi volt, vagy egy vlogot, ahol 0-24 láthatnak a nézők?

Nem, szükségem van az intim szférámra, és arra, hogy a szereplés, ami az életem része, ne uralja azt teljes egészében. Egyébként viszont tényleg én vagyok, akit látnak az Éjjel-nappalban. Így élek, de néha kell egy kis elzárkózás a világtól, hogy meg tudjam élni a pillanatokat, hogy aztán legyen miből táplálkoznom.  A célom, hogy valamilyen értéket közvetítsek, felejtsük el az Instagram ál-világát, helyette mutassuk meg –normális keretek közt –, hogy valójában kik vagyunk.  A tévén keresztül is azt kell közvetíteni, hogy nem kell többnek látszani, mint, ami vagy. 

A kliped már egymilliós megtekintés felett jár. Mennyire fontos az éneklés a karriered szempontjából?

Anyukám énektanár, általánosban is zenét tanultam, utána meg konzervatóriumba jártam, zongora, szolfézs. Tehát van kb. 15 évem, amit komolyzenével töltöttem, de nagyon nem szerettem. Kamaszként minél jobban nyüstöltek, annál jobban eltávolodtam tőle, nekem túl steril volt az egész. Aztán az ÉNB sztorijában jött egy fordulat, hogy zenélnem kéne. Egy kisebb gyomorideggel, de belementem. Jártam énektanárhoz, megszenvedtem a popzenére való átállást. A Bang Bang nem is volt még az igazi, sőt a közelében nincs  a Túlpartnak. Minden más,  kicsit jobban benne vagyok az új klipben, most már Alexa a meghatározó.

Az Instagramod böngészve feltűnik pár ezoterikus/egzotikus vallási motívum, spirituális ember vagy?

Fura, de ez is a dacból ered. Spirituális vagyok mert valamiben hinnem kellett, amikor nem volt miben. Ahogy már mondtam, voltak nehéz időszakaim, kipróbáltam sok mindent, nem szégyellem. Akkor csak a spiritualitás volt, azon keresztül lőttem be, hogy valamire hivatott vagyok. Dolgoztam szoliban, kávézóban, de mindig hiányérzetem volt, és elkezdtem keresni magamban az üresség okát. Nem lehet leélni úgy egy életet, hogy mindig azt érzed, hogy nem vagy jó helyen, másra vagy hivatott. 16-17 évesen elkezdtem ilyen lélektannal kapcsolatos könyveket olvasni, Balog Bélát, Popper Pétert, és figyeltem, hogy milyen szitukban érzem jól magam. Meditálni kezdtem, kis kockákból felépítettem az életem. Például a Címlaplány esetében, otthon porszívóztam, megláttam a reklámot és tudtam, hogy nekem arra jelentkeznem kell. Amúgy mostanában kevés időm jut az olvasásra meg a meditálásra, sajnos,

de odafigyelek, hogy megtartsam a balanszot, a csillogás és a belső Szandra között. 

Az ázsiai származásodat hogyan élted/éled meg? 

Kiskoromban nagyon sokat csúfoltak. Mikor hazamentem a suliból nagymamámnak mindig mondtam is, hogy nem értem, miért kaptam ezt, mármint azt, hogy csak félig voltam magyar. Aztán, amikor nőiesedni kezdtem, igazából kihasználtam, hogy „egzotikus” vagyok. Imádták a pasik, én meg imádtam őket hülyíteni.

Egyébként nagyon fiús környezetben cseperedtem fel, fiúkkal lógtam mindig és ezért tudtam, hogy a srácok mit gondolnak, ezzel pedig durván visszaéltem. Sokáig nem is volt normális párkapcsolatom emiatt. Az első komoly párkapcsolatomban is rájátszottam az „ázsia beütésre"” Most már nem játszom rá, de persze egy okos nő kihasználja az adottságait. Ezt kaptam édesanyámtól és kiszedegetem belőle a jó dolgokat, mint például az alázatot, meg a kitartásomat. 

Van valami, amit nem szeretsz vagy megváltoztatnál magadban?

Apukám nagyon szigorú volt, ahogy már mondtam, és elég fukar volt a dicséretekkel is. Igazság szerint bármit csináltam, annak mindig az volt a vége, hogy ezt, hogy lehetne jobban csinálni, ez pedig nagyon megmaradt bennem. Ez ellen küzdök a mai napig. Szeretnék megelégedni azzal, amim van és tudni azt értékelni, hogy azokból fejlődjek, és ne kényszerből.