2014-ben a Fappeningnek becézett, meztelenceleb-fotószivárgási botránytól volt hangos az internet, mi is írtunk róla egy igen részletes cikket, amelyben azt is elmagyaráztuk, miért vagyunk olyan genyók, hogy nem mutatjuk meg ezeket az ominózus képeket. 

Kate Upton, Maisie Williams, Kirsten Dunst, Kaley Couco, Emma Watson és egy csomó másik híresnő (itt a lista) képeit egy Ryan Collins nevű hacker szerezte meg az érintettek Apple- és Google-fiókjainak feltörésével. Őt azóta már letartóztatták, és a bűnösségét is elismerte, a képek viszont akkorra már önálló életet kezdtek élni a neten, és egyre többen kerültek kellemetlen helyzetbe általuk. A több mint 100 fős listán Jennifer Lawrence is szerepel, és talán ő járt a legrosszabbul, mert tényleg nagyon sok szexképe került ki az internetre. Az esetet 2014 októberében szexuális bűncselekménynek nevezte, és azt is elmondta, hogy miért nem nyilatkozott semmit a volt barátjának, Nicholas Houltnak készített képek kiszivárgása után. 

Az érzéseiről akkor nem nagyon közölt semmit, csak annyit mondott, hogy a legrosszabb az volt, amikor fel kellett hívnia az apját, hogy beszámoljon neki a történtekről. Ahhoz viszont kellett egy kis idő, hogy a lelki következményekről is beszélni tudjon, és ezt tette meg most. Szemlátomást hosszú ideig tartott feldolgoznia a traumát, ami tökéletesen érthető még akár évekkel egy ilyen kínos helyzet után is. Azt mondja, a hacker-ügy professzionális módon tarolta le őt. 

Rettentő sokáig nem akartam magam szexisnek láttatni, és azt sem akartam, hogy bárki meglássa a testemet. Volt pár dolog, amelyek miatt elképesztően kellemetlenül éreztem magam

- nyilatkozta február 20-án a Mirrornak, a "dolgokat" azonban már nem részletezte. A cikk arra is rávilágít egyébként, hogy ugyan Lawrence igen nagy partyarcnak tűnik (elég csak visszaemlékezni arra, amikor egy sztriptízrúdon vonaglott Ausztriában, vagy amikor a Kardashian-klán nagybetűs Anyjánál, Kris Jennernél vendégeskedett, majd a látogatás végén ruhátlanul parádézott), valójában kifejezetten otthonülő típus, aki szívesebben fetreng a kanapén mackóban, simogatja a kutyáját, és szemét műsorokat néz a tévében (sic!). A lakását is ehhez a kedvelt tevékenységhez alakította, azt mondja, gyakorlatilag a lustaságához igazította a teljes berendezést. 

Az emberek azt hiszik, hogy teljesen más az életem, mint az övék, pedig, ami azt illeti, éppen elég átlagos. Mivel inkább otthonülős vagyok, ezért a társasági életem mindig baromi unalmas volt. Azt szeretem, amikor borozunk nálam a barátaimmal, és nem is akarom, hogy ez megváltozzon. Nem rajongok azért, ha ki kell mozdulni.

És ezeket tudta róla?

Nemrég szakított a 49 éves rendezővel, Darren Aronofskyval a mother! című film forgatása után. Előtte viszont járt a Coldplay énekesével, Chris Martinnal, és négy évig élt távkapcsolatban Nicholas Houlttal, akinek az ominózus szexképeket készítette. Jelenleg szingli, amit élvez, de nem akar magányos lenni, úgyhogy igyekszik elfoglalni magát. 14 éves kora óta egyedül él, de szoros a kapcsolata a szüleivel, akikkel mindig mindent megbeszél, kivéve a pasiügyeit. Nem különösebben szeret főzni, inkább csak akkor szokott, ha le akar nyűgözni egy férfit, amire most, azt mondja, kicsi az esély. Pár évvel ezelőtt még egy két szobás lakást bérelt, mára egy 5 millió dolláros háza van Los Angelesben.

Nem próbálunk párhuzamot vonni a visszafogott életet élő énjével és azzal, hogy milyen sokáig tartott megküzdenie a Fappening-kiváltotta szégyennel, hiszen nyilván azt is rosszul érintené egy efféle élethelyzet, aki nála bulizósabb, extravertáltabb, és mondjuk előfordul, hogy a szabadidejében szívesen mutogatja magát meztelenül. 

Sokkal fontosabb a tény, hogy a színésznő végül összeszedte magát, és attól függetlenül, hogy szívesebben marad otthon, minthogy szétbulizza az agyát, forgat, és továbbra is feltűnik itt-ott - legutóbb például a Vörös veréb című filmjének premierjén láthattuk (és eléggé nehezményeztük is, hogy az eseményt nem nálunk tartották), de elment a BAFTA-díjátadóra is.

Utóbbi mondjuk nem sült el túl jól, mivel a netezők elemeire szedték, felfuvalkodottnak és tiszteletlennek bélyegezték meg, amiért Lawrence nem átallotta túlzásnak titulálni, hogy Joanna Lumley úgy konferálta fel őt, mint a világ legdögösebb színésznőjét. Hát, nem könnyű a rajongóknak megfelelni, na. 

Egyelőre nem tudni, mennyire gondolja komolyan, mindenesetre azt tervezi, hogy egy évre visszavonul a színészkedéstől, hogy inkább a politikai aktivistáskodásra koncentrálhasson. Meglátjuk, mi lesz belőle.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Tudta ezeket Jennifer Lawrence-ről?

A színésznő interjút adott a napokban, és sok más mellett arról is beszélt, hogy miként dolgozta fel, hogy kikerültek a netre a szexképei.

2 · Feb 27, 2018 07:03am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments