Ryan Reynolds nevét már lassan az is hallotta, aki barlangban él, és nemcsak azért, mert híres és remek színész, hanem azért is, mert vicces, és van egy baromi gyönyörű felesége, Blake Lively (aki remekül asszisztál a férje hülyeségeihez). Ha azonban ön csak a Deadpool-filmek miatt ismeri Ryan Reynolds-ot, megértjük, de azért, ha a valódi színészi kvalitásait is szeretné megismerni, akkor tekintse meg az Élve eltemetve című filmet, érdemes.

Nade. Mindig érdekes látni, ki honnan indult, hogy miből lett a cserebogár, ugye, és hát az internetnek hála ezeket simán ki lehet deríteni három és fél perc alatt. Nemrégiben elő is került egy régi felvétel, amelyen a gyerekkorú Ryan Reynolds mórikálja magát a Nickelodeonon és a Disney Channel-ön 1991 és 1993 között sugárzott Fifteen című sorozat egyik jelenetében.  Egy Billy Simpson nevű fiút játszott benne, és pontosan úgy nézett ki, mint manapság, talán annyi különbséggel, hogy egy kicsit alacsonyabb volt. 

Valójában ez volt az első alkalom, hogy kamera elé állt, ahhoz képest pedig egész ügyesen játszott. Persze nem annyira, mint 1998-ban a Boltneckben, amelyben egy fiatal zombifiút játszott olyan jól, hogy még David Beckham is kiborult tőle, bár Reynolds, illetve maga Deadpool szerint az egy igaz mestermű volt

És tényleg. Nos, a színész egy Kelly Ripának és Michael Strahannek adott ABC-s interjújában beszélt a gyerekkori szárnypróbálgatásairól, és elmondta, hogy ugyan baromira nem annyi pénzt keresett, mint manapság, sőt, a Fifteen-ért (epizódonként) 150 dollárt fizettek neki, ő akkoriban úgy érezte, konkrétan milliárdos, és hogy az álma valóra vált. 

Bár a szerepe után egy időre felhagyott a színészettel, és dolgozott raktárban, sőt, két éven át egy étteremben is, Reynolds hálás azért, hogy ezeket is megtapasztalhatta. 

Örülök, hogy ilyeneket is csináltam, mert így legalább nem egy züllött, kábszerfüggő gyerekszínészként végeztem.

Hát, nagyon nem.