Nicki Minaj hétfőn tette Insta-hivatalossá, hogy új pasija van (aki nem Eminem), a bejelentés után pár órával pedig a TMZ már ki is nyomozta a férfi kellőképpen nyugtalanító múltját. A 40 éves pasiról, akit egyébként Kenneth Pettynek hívnak, a lap azt írja, hogy többször került már börtönbe, először 1995-ben, mikor megpróbálta megerőszakolni az akkori barátnőjét.

Állítólag Petty egy éles tárgyat használva akarta rákényszeríteni a lányt, hogy szexeljen vele. Ezért a tettéért négy év börtönbüntetést kapott. Pár évvel a szabadulása után pedig ismét rács mögé került, 2005-ben emberölésért ítélték el, hét évvel később engedték ki.

Minaj egyébként tisztában van a férfi múltjával, ám nem zavarja. A lap információi szerint a kapcsolat nem új keletű, az énekesnő már tinikora óta ismeri Pettyt, akit mindig is az egyik első szerelmének tartott.