A heti trendben vasárnaponként visszanézünk a hét legfontosabb celebeseményére vagy trendjére – ezen a héten természetesen Cannes kerül sorra. A filmfesztivál idén is a korábbi évek során megszokott intenzitással bombázza a nagyközönséget látványos és a szokásosnál is szexibb öltözékekkel. Annyira erősen indult az idei rendezvény, hogy rögtön a megnyitón elengedett egy olyan ragtapasz, aminek nagyon nem kellett volna egy akkor még be nem azonosított színésznő dekoltázsán. Nos, elég szeles-esős idő van jelenleg dél-Franciaországban (is), szóval feltételezhetően az alábbi öltözékek közül is kellett párhoz egy-két csík ragasztó, hogy minden a helyén maradjon.

Bella Hadid

Hat személyt mutatunk mindig a heti trendben, közülük lehet mindig a cikk alján kiválasztani a legjobbat – így van ez ezen a héten is. Ezúttal Bella Hadiddal kezdünk és egy olyan vörös estélyivel, amit mintha direkt szélben viselésre fejlesztettek volna ki: roppant látványos, ahogy a modellről mintha le akarna repülni az estélyi. Alessandra Ambrosiónak még meg kellett dolgozni ezért az effektusért, úgy tűnik, Bella Hadidnak a Fájdalom és dicsőség című új Almodóvar-film vetítésén erre már nem volt szüksége, volt elég szél magától is.

Amber Heard

Szintén részt vett ugyanezen a vetítésen Amber Heard színésznő, őt utána a Chopard partiján is fényképezték ebben a bordó szettben. A fenti képrészleten nem látszik (szóval érdemes a fotóra kattintani a teljes sorozatért!), de Heard csak a combtövét villantotta ki ebből a tisztességesen felsliccelt estélyiből, mert a ruhához volt azonos színű combcsizma is. A rúzs, a fülbevaló, minden passzol színben!

Heidi Lushtaku

A Cannes-i megnyitón ruhabalesetet szenvedő nőt akkor még nem tudtuk beazonosítani, de az incidens kapcsán olyan híres lett az illető, hogy már kezdik jegyezni a nevét: Heidi Lushtakunak hívják, albán származású és színésznő-modell. Újabb balesetet nem szenvedett a Les Plus Belles Annees D'Une Vie című film vetítésén, viszont bemutatott egy olyan ruhát, ami mintha egy félkész estélyi lenne, amit túl korán hoztak el a szabótól. Szexi is, vicces is, nagyon el van találva.

Izabel Goulart

Ennek a heti trendnek a hátralevő részében már csak feketébe öltözött modellek fognak szerepelni. Általában nem túl izgik a csupafekete szerelések, de ez a szabály Cannes-ra természetesen nem érvényes, mert amennyi kívánnivalót hagy maga után a színválasztás, annyival több néznivalót engednek a fazonok. Jó példa erre Izabel Goulart 34 éves, brazil modell: neki is csak a szentlélek (=ragtapasz) tartja a felsőjét, alulról pedig annyira fel van sliccelve ez a ruha, hogy ezt nagyibugyival egészen biztosan nem lehet hordani.

Eva Herzigová

Megjelent Cannes-ban a legendás szupermodell-generáció cseh származású tagja: Eva Herzigová torinói férje révén elég sokat tartózkodik a Földközi-tenger partjának ezen a részén, csak nem Franciaországban, hanem eggyel odébb, az olasz riviérán, Ligúriában. Ő is feketét választott erre az alkalomra, de egy annyira minimalista fazont, hogy nem igazán van más, amire az ember koncentrálni tud a képeket nézve: a némileg szokatlan alakúra kivágott dekoltázs így még jobban vonzza a tekintetet.

Anja Rubik

Ki tetszett a legjobban?

  • 349
    Bella Hadid
  • 171
    Anja Rubik
  • 122
    Izabel Goulart
  • 100
    Amber Heard
  • 76
    Heidi Lushtaku
  • 73
    Eva Herzigová

Anja Rubik 35 éves és lengyel, ő valamivel 2000 után lett a világ legkeresettebb modelljeinek egyike. Hogy neki a haja a szeles időtől áll-e így vagy direkt ilyenre lőtték be neki, azt nem lenne könnyű pusztán a fotók alapján megmondani, de mondjuk egy ilyen blézer mellett ki foglalkozik Anja Rubik hajával?! A fotókból az ember kicsit úgy érzi, hogy most Cannes-ban esetleg be van tiltva a melltartó, mindenesetre eléggé úgy tűnik, hogy ezt a blézert Rubik nem nyitva hagyta, hanem ez direkt úgy van megcsinálva, hogy be se lehessen csukni elöl. Feltételezzük, hogy jól jön egy kis ragasztószalag ennek a felsőnek a biztonságossá tételéhez, és azt is feltételezzük, hogy jó sokan lesznek, akik Rubikot választják majd a fenti szavazásban. Önnek ki lett a kedvence?