Ha már nyár van, kedvenc modelljeink is a vízpart mellett töltik idejük nagy részét. Mindezt persze bőszen dokumentálják is.
Még le is térdelt a vásárló elé, hogy feladhassa rá a cipőt. Parker jól végezte a dolgát, a vásárló boldogan, kezében egy frissen vásárolt cipővel távozott.
A pár rengeteget veszekedett az elmúlt időszakban. Egy közös barátjuk szerint a féltékenykedés is közrejátszott a különválásukban.
Kovács Dorottya június második felében szült, de még azóta is fájdalmai vannak, ezért a szex azóta lekerült a napirendjükről.
Az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor első vendége Demcsák Zsuzsa lesz, ahol nemcsak a műsorvezető, a vendég is kérdezhet. Hajdú válaszolni fog.
Akkora lett a forgalom és a zaj Balatonakarattyán, hogy a lakosok nem tudnak pihenni, ezért nyílt levéllel fordultak az Ördög-Nánási párhoz.
A 124 millió dollárt érő vityillóban állítólag csak négy hálószoba van, így valakiknek össze kell bújniuk, de lehet, hogy olyan is akad, aki kénytelen a kanapén aludni.
Négy éve adta be a válókeresetet Jolie, hat gyerekük elhelyezésén még mindig nem tudtak megállapodni.
Április eleje óta szenved étvágytalansággal, nehéz légzéssel, fejfájással, szédüléssel.
A körülményekhez képest jól van, követi az orvosok tanácsait, reméli, amilyen hamar csak lehet, felépül.
2018 őszén jöttek össze, mindketten akkortájt váltak el.
Détár Enikő háromszor járta az első osztályt, Sáfrány Emese meg szülinapot ünnepelt. Hírösszefoglaló.
A 37 éves olasz nő fotói alatt rendre irigyek trollkodnak, akik azt állítják, Laura D'Amore manipulálja a róla készült képeket.
Soványságához pedig pasztell-lila színű hajat és egy óriási szájmaszkot társított. Nézze csak!
Miley Cyrus virtuális lábsimogatásra invitálta követőit, a többiek fehérneműben, bikiniben, vagy valami hasonlóban szépelegtek.
A hírt Patrick Schwarzenegger erősítette meg, aki rózsaszínbe csomagolt ajándékkal indult nővére látogatására.
A 39 éves színész nagyon jókedvűen indult kerékpározni a párás LA-i utcákon. Még a paparazzók sem szegték kedvét.
Vajna Tímea húga a nyolcadik hónapban van. Visváder Tamás állítja, hogy nincsenek elengedve anyagilag.
Viharos kapcsolatuk ellenére közös jövőt terveztek, most azonban sokan arra gyanakodnak, hogy véget ért a szerelem.
Az Oscar-díjas színésznő az egész családját posztolta, 45. születésnapja alkalmából volt ugyanis Zoom-buli.
Nicola Peltz posztolt egy képet, amin a legidősebb Beckham-fiú elég egyértelműen egy jegygyűrűt visel. Megerősítés nincs, még egy gyanús fotó igen.
„Ha a strandon súgnak össze, hogy miért van narancsbőröm, miért nem lapos a hasam, attól leblokkolok” – mondja a 45 éves énekesnő.