Szegedi Ferenc, alias Fecsó elmondta nekünk, mennyire volt megjátszva a luxusfeleségek, mit tanult a hírnévből, mik a jövőbeli tervei, és mi az, amit sokan nem tudnak róla, pedig érdemes lenne.
A 25 éves francia modellnek nincs szüksége műtermi környezetre. Olyan természetességgel pózol, mintha csak fogat mosna.
A DailyMail információi szerint kisfiú.
Nemcsak legjobb barátját, szerelmét és kislányát is elveszítette a '90-es években, amikor ittas vezetésért is elkapták. Jelenleg boldog párkapcsolatban él.
Mindez az énekesnő 2005-ös klipjének forgatásakor történt, amikor szerelme szerint túl kihívó ruhában táncolt, túl kihívóan.
Válogassanak kedvükre- gyűjtésünkben feltűnik még Mihalik Enikő, Lovasi András és Majka is.
A modell megmutatta, hogy miként tartja formában a testét és a szellemét.
A Sziget fesztivál alapítója mesélt arról, hogy miként érinti az esemény elmaradása, illetve kitér arra is, hogy hogyan alakította át a Lupa tavat és, hogy mivel foglalkozik mostanában.
Szürreális jócsajszüret, ahol kivételesen nem a bikinié a főszerep.
Mit érez az ember, ha kokaint szippant? „Azt, hogy még több kokain kéne.” Tudja, ki mondta ezt? Íme 10 sztár vallomása a kábítószer-használatról.
Rengeteget dolgoztam együtt Andyvel, sokat tanultam tőle -nyilatkozta Vajna Tímea.
Olivia Culpo, Jasmine Sanders és Kate Bock mind szólóban, mind csokorban tudnak búgósan nézni.
Hírösszefoglaló a hétvégére: Majkáék 10 éve boldogok, Gregor Bernadett nem bírja a castingokat.
Nem kell olyan polgárpukkasztó választásra gondolnia, mint Elon Muské volt, de azért a rapper sem egy hétköznapi nevet választott.
Rossz hírek hete volt ez: Weisz Fanniék zátonyra futott házassága, illetve Lovasi András és Majka viszálya csak a jéghegy csúcsa.
Az énekesnő kilenc hónapja van együtt Cody Simpsonnal, és bár teljesen nem fordult ki teljesen önmagából, sokkal alacsonyabb hőfokon él.
Ha nem, semmi gond, úgyis megmondjuk. És a barátnőit is megmutatjuk.
Van köztük, aki már többé-kevésbé kikopott a napilapokból, de változatlanul rajonganak értük a férfiak.
Ő csak 100%-ban önmagát mutatja, hogy így mutasson példát követőinek: ne mások elvárásainak feleljenek meg, csak adják mindig önmagukat!
A szokásos munkanapok helyett bevásárlás, tilosban császkálás és kutyasétáltatás: főleg az utóbbira csavarodtak rá mostanában. Galéria!
„...és ha mondjuk, ott valaki negyvenévesen lélegeztetőgépre kerül, és azt mondják, hogy egy parkos koncert volt a gócpont” – hozott példát Sebestyén arra, mi aggasztja.
Szabó Zsófi hét kilót fogyott, és nagyon sokat foglalkozik a kommentekkel. De hát minek?
A modell terhessége április végén derült ki, nem sokkal később pedig maga is megerősítette a hírt. De egészen idáig nem sokat láttatott magából.