Bordélyházak működését tusolta el, és intim szolgáltatásokat nyújtó honlapokat működtetett a kijevi rendőrség több tagja. A rendőrség emberkereskedelem-ellenes osztályának tagjai nemhogy nem küzdöttek a prostitúció ellen, hanem pont az ellenkezőjét tették: bordélyházak és szexuális szolgáltatást ajánló internetes oldalak rejtett hálózatát építették ki. A prostituáltak bevételéből így az osztály kijevi ágának vezetősége havi 350 ezer dollár (92 millió forint) bevételt tudhatott magáénak. A rendszerben részt vevő több mint harminc gyanúsított mellett az említett rendőrségi osztály kijevi hivatalának két vezető-helyettesét őrizetbe vették, és elbocsájtották az osztály országos és kijevi vezetőjét. A nyomozás három hónapig tartott, amelynek során meggyőződtek a rendszerben részt vevők bűnösségéről. (MTI)