Ha nem lenne egyértelmű, elég sanszos, hogy lebukás lesz a vége, ami rendszerint azzal jár, hogy jól levideózzák a rendőrök. Ezúttal öt kínai állampolgár mert nagyot álmodni. A két nő és a három férfi 2012 áprilisától Kínából toborozott szexmunkásokat, akiket Budapesti bordélyházakban dolgoztattak. A biznisznek egy 2014. májusi razzia vetett véget, azóta pedig már a nyomozás is lezárult, így a rendőrség most vádemelést javasol ellenük – derül ki a police.hu híréből.

A rendőrség szerint a gyanúsítottak egyszerre több budapesti kerületben üzemeltettek illegális bordélyházakat, ahol prostiként dolgoztatták a összeverbuvált lányokat. A „szervezők” a jól ismert trükkel élve masszázsként hirdették tevékenységüket, méghozzá nem is akárhol:

egy mandarin nyelvű hetilapban.

A kuncsaftok erre hivatkozva vehették igénybe a dögönyözésen jócskán túlmutató szexuális szolgáltatásokat. 

A Készenléti Rendőrség munkatársai 2014. május 31-én egy összehangolt akció keretében 5 budapesti helyszínen tartottak házkutatást, és elfogták a gyanúsítottakat. A két lefülelt bordélyházban néhány kliens is kellemetlen perceket állt át, mivel éppen bent voltak, amikor a rendőrök rájuk törték az ajtót.

Az üzlet valószínűleg eléggé jövedelmező volt az üzemeltetők számára, legalábbis abból kiindulva, hogy a házkutatások során a nyomozók a mások nevére szóló okmányok, valamint három éles lőfegyverek és lőszerek mellett közel 10 millió forint értékű készpénzt foglaltak le.

Az öt gyanúsítottal szemben bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem bűntett, prostitúció elősegítése bűntett, kerítés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség a nyomozás lezárása után vádemelést javasolt velük szemben.