Megszüntette a bíróság az előzetes letartóztatását, és szerdán lakhelyelhagyási tilalom alá helyezte azt a 37 éves nőt, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy 2015-ben szülés után megfojtotta kislányát.

Az újszülött holttestét idén január 10-én kora este találták meg, a rendőrség pedig emberölés miatt indított eljárást akkor még ismeretlen tettes ellen. Másnap viszont őrizetbe vették a csecsemő anyját, aki beismerő vallomást tett.

A nő 2015-ben esett teherbe, de családja előtt is titkolta, hogy gyereket vár. Miután titokban megszült, a

síró csecsemő szájába popsitörlő kendőket tömött, és azokat egészen addig ott tartotta, míg a gyermek el nem hallgatott. Kislánya lábait ezután összekötözte és a holttestet 20 darab szemeteszsákba tette, amit egy vászontáskába helyezett,

derül ki a Budapest Környéki Törvényszék közleményéből.

A holttestet először egy kerti szekrényben, később pedig egy üresen álló kutyaólban rejtegette,  amit végül családtagjai fedeztek fel az év elején az érdi házuk udvarán, közölte a Pest Megyei Főügyészség.

Mile Adrienn, a nő ügyvédje korábban a Velvetnek azt mondta, hogy az első vizsgálatok még azt sem tudták megállapítani, hogy a gyerek élve született-e, ezt később szakértők tisztázhatják.

A törvényszék közleménye szerint azonban a boncolás kiderítette, hogy a csecsemő élve született, ezért a nőt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti.