Szolnokon egy oltóvíztározóba fulladt bele egy tízéves kisfiú. A szoljon.hu információi szerint a gyerek április 22-én szombaton, többedmagával játszhatott a Téglagyári úti telephelyen. A kiáltozást meghallotta a telephely egyik biztonsági őre, aki egy kollégájával odaszaladt a tározóhoz, ahol két felnőtt és egy gyerek volt a körülbelül nyolcvan centiméteres vízben. 

Először a férfit húztuk ki, aki a perembe kapaszkodva hajtogatta, hogy nem tud úszni. A nő ekkor már a karjaiban tartotta a tízéves gyermeket. Amikor kimentettük őket is, a kisfiú már nem adott életjeleket.

- mondta a lapnak az egyik őr. 

A mentők hosszú ideig küzdöttek a kisfiúért, de már nem tudták megmenteni. Állítólag az eset után több gyereket láttak elfutni a telephelyről, ahová egyébként csak engedéllyel lehetett volna bemenni. 

A megyei lap szerint valószínűsíthető, hogy először a gyerekek játszottak ott, majd ők szólhattak a felnőtteknek, amikor a kisfiú a vízbe esett. 

Nemrég történt hasonló tragédia Nagyfügeden

Április elején három kicsi gyerek megszökött otthonról és beleestek egy szintén oltáshoz használt víztározóba. A 3 és 5 éves kisfiú azonnal megfulladt, 2 éves testvérük még élt, amikor kimentették, de egy nappal később ő is életét vesztette a kórházban.