Novozánszki Fanni megyilkolásával vádolt és jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő B. László már korábban feloldotta ügyvédjét a titoktartás alól. Az ő nézőpontjuk a lány többet ért a férfinak élve, mint holtan, mert 2017. november 20-án azétz ment a lány lakására, hogy felvegye a saját cégéhez, ami után B. László állami támogatást kapott volna.

Eddig annyit lehetett tudni, hogy egy ismerős javasolta, hogy ne mentőt vagy rendőrt hívjon a lányhoz, hanem vigyel el egy megadott helyre. A Blikk megtudta, hogy

Novozánszki barátnője volt az, aki rátalált az ájult, feltehetőleg tudatmódosító szer hatása alatt álló lányra, sőt, ő engedte be B. Lászlót az albérletbe és ő mondta azt, hogy vigye el egy helyre, ahol már várják.

A gyanúsítottnak 800 méterre kellett vinnie Novozánszki Fannit. Amint ezt megtedte, ment a dolgára, Bécsbe, Siófokra, Dunavecsére. Az ügyvéd azt is elárulta, hogy B. László egy ismerősével utazott Siófokra, és ez az ismerős nem vett észre B. Lászlón semmi szokatlant, de alélt lányt se látott a hátsó ülésen.

(Blikk)