Ugyan még nem sikerült megtalálni Novozánszky Fanni holttestét, állítólag így is elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy vádat emeljenek a hosszú hónapok óta előzetes letartóztatásban lévő B. László ellen, írja a Blikk

A lap úgy tudja, emberölés vádjában egyértelműen vádat emelnek majd ellene, az viszont még kérdéses, hogy sikerül-e elég szakértői véleményt összeszedni ahhoz, hogy a súlyosabb, gyilkosság minősített esete lehessen a vád. Ha sikerül, kiderülhet, hogy előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból követhette el a gyilkosságot. 

Én is úgy tudom, hogy hamarosan lezárják a nyomozati szakaszt, ami nagyon nagy teljesítmény ennyi idő után, általában sokkal több ideig szokott tartani egy ekkora ügyben. Meglátásom szerint nagyon profi és összehangolt munka folyt a hatóság részéről. Mind a magam nevében, mind a Novozánszki család nevében elmondhatom, milyen nagy megkönnyebbülés, hogy belátható időn belül pont kerülhet az ügy végére

 - nyilatkozta a lapnak Lichy József, a Novozánszki család ügyvédje. 

Bár valóban örülök, ha az igazi bűnös megkapja méltó büntetését, azért titkon mindennap azzal a reménnyel kelek, hogy egyszer megszólal a telefonom, hogy megvan a lányom holtteste. Szeretnék tőle méltóképpen végső búcsút venni

- mondta a lány édesanyja. 

A lap szerint a rendőrök, a nyomozás lezárása ellenére nem adják fel, hogy valaha még rábukkanjanak a volt valóságshow-szereplő holttestére