A minnesotai rendőrség letartóztatott egy 58 éves férfit, bizonyos Duane Arden Johnsont, amiért engedély nélkül hazavitte feleségét az elfekvőből, hogy az bemetamfetaminozva halálozhasson el, írja a Mankato Free Press. A terv sikerült, a rendőrök a 69 éves Debra Lynnt holtan találták a házaspár lakásában, miután a férfi jelentette a halálesetet a 911-en.  

Johnson halálpartinak nevezte a bulit, amelyen haldokló feleségével a kedvenc zenéiket hallgatták, és némi metamfetamint is fogyasztottak szórakozás gyanánt. Johnson azt mondta a rendőröknek, hogy az asszony már nagyon beteg volt, és maga kérte, hogy vigye haza, hadd haljon meg otthon, ő pedig csak fel szerette volna dobni a felesége életének utolsó napját. 

Johnson elutasította Debra Lynn kezelését a hoszpiszban, mert úgy volt vele, teljesen fölösleges tovább gyógyszerekkel tömni őt két szívroham után, pláne úgy, hogy emellett cukorbeteg volt, magas volt a vérnyomása, és még egy tonna másik betegség is gyötörte.

A halálpartit Debra Lynn szervezete valóban nem bírta, és meghalt. Johnson ekkor lepedőbe csavarta a nő holttestét, és amíg a hatóságok meg nem érkeztek, a lépcső tetején hagyta. Azt mondta, így tanulta a Bibliában, amelyet igen komolyan vehet, lévén, a házuk ajtajára vörös festékkel a következő szavakat pingálta: Halál, Paradicsom, Isten, Pokol, jelentsenek ezek az adott kontextusban bármit.  Johnson a rendőröket félmeztelenül várta, érkezésükkor pedig visszarohant a házba, hogy szappannal és hipóval mossa le a testét, hogy miért, nem tudni.

A Southern Minnesota News azt írja, a rendőrök a holttesten túl 47 fegyvert is találtak a házban, jószerivel lopott darabokat, Johnsont ezért hanyagság és lopott tárgyak birtoklásának bűntettével gyanúsítják. 250 ezer dollár óvadék fejében védekezhetne szabadlábon.