Találtunk egy nagyon vicces esküvői fotót, ezt önnek is látnia kell!
Ez a brit transzszexuális lány úgy érezte, megtalálta a tökéletes pasit, aki elfogadja. Hát majdnem.
Íme egy olasz-magyar távkapcsolat, ami a fapadosok jóvoltából virágzik, sőt, repülős lagzi is lesz!
Látta már a fotókat Jennifer Anistonék lagzijáról? Most kiderül, hogyan lehet, hogy nem.
A világ egyik leghíresebb fotója pont 70 éves, de sokak szerint nem az van a képen, aminek látszik.
Olvasónk egy amerikai férfival akadt össze a neten. Nagyon nem úgy alakultak a dolgok, ahogy várta.
Olvasónk először azt hitte, megütötte a főnyereményt netes társkeresés közben. Pedig nagyon nem.
Erre a csajra mormálisan 100 pasiból 16 gerjed. Ha kicsit igazít a képeken, a szám felugrik 75-re.
Ez a két szexi bázisugró még a levegőben sem tudja megállni a smackót. Illetve nem is akarja.
Néhány nő fél karját odaadná egy ilyen lánykérésért-lagziért. Jade Fowles egy másik testrészét adta.
Egy autóbalesetes kínai lányt barátja ápolta. Amikor a lány felébredt, nem azt mondta, amit vártak.
Celebpárokat mutatunk, de nem csak úgy találomra. Találja ki, mi a rendhagyó ezekben a fotókban!
Olvasónk csak úgy lubickolt a tavaly nyárban, idén viszont... De legalább már érti, mi a gond.
Olvasónk megírta, milyen „a másik nő” szemszögéből végignézni egy kapcsolat csúnya végét.
Olvasónk pokolra kívánja azt, aki miatt nem kezelhette úgy a családi válságot, ahogy akarta volna.
Minden kapcsolatot próbára tesz a házépítés, Bertáéknál konkrétan szakítás lett költözés helyett.
„Én 90-60-90, megáll a levegő-típus” – írja magáról olvasónk. Mégis belefutott egy hűtlen férfiba.
„Kérdeztem, min nevet, annyit mondott, a film után elmondja” – gázul viselkedett ez a lány a randin.
Olvasónk egy sráccal a buli utáni szextől az „ember sem vagy”-ig jutott pár nap alatt.
Hat nőt mutatunk, aki sztárfutballistához ment hozzá idén nyáron. Ki volt szép, ki volt ízléstelen?
Trygve Bernhardsen majdnem megfagyott, de ön el fog olvadni!
Egy pár engedély nélkül házasodott össze Disneylandben, hű, de bátrak voltak!
Nagyon ki akart tenni magáért ez a macsó kínai, jó nagyot is koppant. Lánykérések, jaj!