
Georgina Rodríguez azt követően adta ki a portugál futballsztár útját, hogy édesapja, Jorge Eduardo 2016-ban sztrókot kapott.
A légtornász szerint azért is megy tönkre annyi házasság, mert sokan próbálnak menekülni a gyerekvállalással járó problémák elől.
Lykke Li svéd énekesnő három percre lakik tőle.
A naptárdívának sok udvarlója akad. Barátnői szerint azonban nem létezik olyan férfi, mint amilyenre vágyik, annyira komoly elvárásai vannak.
Úgy tudni, Cambridge hercege egy Rose Hanbury nevű arisztokrata hölggyel került igen közeli kapcsolatba.
Állítása szerint sokszor alárendeli magát a kapcsolataiban.
Boldogabbá tesz, erősíti az immunrendszert és testünket is megmozgatja. Vajon mire jó még?
Az énekes elmesélte, mit kell tennie ahhoz, hogy hosszúra nyúljon a szex.
Dan Hayhursttel két éven át sülve-főve együtt voltak, alaposan kiismerték egymást. A színésznő időközben rájött: nem Dan számára az igazi.
A 42 éves tévés két válás után nem érzi magát késznek arra, hogy újra házasságot kössön valakivel, pedig fülig szerelmes a színésznőbe.
Idén már szerelmük 17. évfordulóját ünnepelték volna.
A férfi otthonában randevúztak, ám időközben kötelező karantént rendeltek el a hatóságok.
Ön mit gondol: morbid vagy romantikus?
G.w.M. keményen dolgozott azért, hogy ne kelljen nélkülöznie.
A modellnek és az üzletembernek közel 300 milliós közös vagyonról kell megállapodniuk. Kulcsár Edina időközben elárulta azt is, hogy újra szerelmes.
Szakértő ad tippeket arról, hogyan csempészhetjük vissza életünkbe a románcot.
A 61 éves Cheryl McGregor és a 24 éves Quran McCain gyermekét béranya hozná világra. A nő az életkora miatt nem tud természetes úton teherbe esni.
Momoa mindössze második osztályos általános iskolás volt, amikor a képernyőn keresztül felfigyelt a The Cosby Show egyik szereplőjére, Lisa Bonetre.
Az énekesnő nehezen viselte, hogy sokan kemény kritikával illették őt.
15 évvel fiatalabb szerelme a jelek szerint dalban vallott az érzéseikről.
Ava Phillippe az elmondottak alapján pánszexuálisnak vallja magát.
Az énekesnőt egy 23 éves dobossal hozták hírbe. A lesifotók tanúsága szerint izzik közöttük a levegő.
Bethany Moore testén jóformán nagyítóval kell keresni a tetoválatlan felületeket. Ezzel habarította magába a férfiakat a közösségi oldalakon,