Velvet Vakbarát Hírportál

Anya, apa, pornós lettem!

2010. február 16., kedd 20:21

Alexandra Diamond értelmiségi szülei nem tapsikoltak örömükben, amikor megtudták, hogy lányuk a szexiparban akar dolgozni, de elfogadták a dolgot. Az expornós szerint nem a neveltetéstől függ, hogy kiből lesz pornósztár. Nikki Rider nagymamája még most sem bírja feldolgozni, hogy unokája a kamerák előtt dug, bár már ő is kezdi belátni, hogy a pénz nagy úr. Judy Nero apjának egyszer mutatott egy felvételt magáról, amit az azóta elhunyt férfi egyáltalán nem tartott erotikusnak. Viszont rá legalább tényleg büszke az anyja.

„Büszkék lehetnek rá a szülei” – szokott jönni a komment a Velvet olvasóitól olyankor, amikor egy-egy cikk jelenik meg a szexiparban dolgozó csajokról. Utánajártunk hát a témának, és három leszerelt pornóst kérdeztünk arról, hogy annak idején hogyan fogadták az ősök, hogy lányuk a kamerák előtti dugást választotta megélhetési formának, és milyen véleménnyel vannak most a dologról.

Alexandra Diamond értelmiségi szülei megbékéltek

„Nem kaptam kiemelkedő dicséretet, hogy ezt a szakmát választottam, de mivel a gyerekük vagyok, nem tagadtak ki, és nem is vertek agyon. Ezzel sokra nem mentek volna” – emlékezett vissza az értelmiségi családból származó Alexandra Diamond. Az expornós elmondása szerint mivel neki nagyon jó a kapcsolata van a szüleivel, ezt a dolgot is megbeszélte velük már az elején.

„Tisztában vagyok azzal, hogy egy szülőknek ez mekkora fájdalmat jelent, de egy tizennyolc éves lányra se szép szóval, se fenyegetéssel nem lehet hatni. Eléjük álltam, mert sokkal inkább tisztelem az egyenességet és a korrektséget. Én őszintén bevallottam, nem csak a családomnak, hanem az országnak is, hogy mivel foglalkozom, mivel foglalkoztam” – magyarázta. „Mindig odafigyeltem arra, hogy ezzel ne alázzam meg a családomat – azért is mondtam el nekik, hogy ne mástól kelljen megtudniuk. Egy szülő persze nem így képzeli el a gyereke életét, és sajnálom is anyuékat, hogy ezt át kellett nekik élni. Önző voltam, nem gondoltam bele, hogy mit okozok ezzel a szeretteimnek."

A mostanában pókerosztóként tevékenykedő Diamond már hosszú ideje nem pornózik, állítása szerint szülei is megnyugodtak, és túlléptek ezen. „De tudom, hogy nem volt nekik könnyű. Köszönettel és hálával tartozom nekik, mert mellettem álltak.” Az expornós hozzátette, biztosan ő is így fogadná, ha a lánya azzal állna elé, hogy pornózni szeretne. Viszont, mint mondta, rájött, hogy mindez nem attól függ, hogy ki hogy neveli a gyerekét. „Én nem egy hátrányos helyzetű családból jöttem, nekem nagyon jó körülményeim voltak, és mégis ezt a szakmát választottam. 15-16 évesen már külső hatások érnek a többi fiatal által, saját életszemléleted lesz, saját felfogásod, és előbb vagy utóbb úgyis a saját életedet fogod élni. Hány olyan ember van, akinek szülei mélyen istenhívők, és ő mégis elmegy bankot rabolni. Nem félrenevelésről van szó. Én exhibicionista voltam, ki akartam élni a hajlamaimat.”

Nikki Rider nagymamája kibukott

A jelenleg Németországban tartózkodó Nikki Rider elmondása szerint anyja és öccse is egész jól fogadta, amikor bejelentette nekik, pornózással keresi a kenyerét. „Nem azt mondom, hogy örültek a dolognak, de beletörődtek. A legnehezebb dolgom nagymamámmal volt. Ő a mai napig nem tudja elfogadni, hogy ezzel foglalkoztam, bár már kezdi ő is belátni, hogy a pénz nagy úr." Az egykori pornódíva elmesélte, hogy élete az egyik volt kapcsolata miatt alakult így, amikor 10 év után elég csúnya módon szakítottak, és csupán pár utazótáskányi ruhával jött el. „Azért kezdtem el a pornózást, hogy talpra tudjak állni. A neveltetésemnek, családi hátteremnek ehhez semmi köze. Számomra természetes dolog, hogy egy idő után én támogatom a családomat és nem ők engem. Segítem őket úgy, ahogyan csak tudom” – magyarázta kérdésünkre, hogy miért nem a szüleitől kért segítséget, amikor nehéz körülmények közé került.

Az is kiderült, hogy a sokak által lenézett szakmája miatt soha nem volt vita anyjával. „Amióta én megszülettem, ő mindig igyekezett hátulról terelgetni, és hagyta, hogy azt tegyem, amit jónak látok. Elég önfejű vagyok, így is, úgy is megcsinálom, amit akarok. Szerintem jó módszer, hogy nem szól bele dolgokba, mert így lehetőségem van arra, hogy saját bőrömön tapasztaljam, ha valamit rosszul csinálok.” Rider anyja pár pornót is látott lányával a főszerepben, persze nem a hard részekből. „Mindenről tudok vele beszélni, nagyon jó kapcsolatom van vele.” Az expornós konzekvenciaként megjegyezte, hogy most már tudja, hogy lehetett volna másképp is, csak nehezebb lett volna. „Most, hogy kiszálltam, már látok más lehetőségeket is -, pont ezért, ha a lányom azzal áll majd elém, hogy pornózni akar, mindenképpen megpróbálnám lebeszélni róla.”

Judy Nero anyja büszke lányára

Judy Nero elöljáróban szerette volna tisztázni, hogy csak lányokkal dolgozott együtt, soha nem szerepelt fiúkkal – legalábbis nem történt köztük a kamerák előtt aktus. A fiúfilmeket csak rendezte, illetve egyszer Olaszországban készült egy soft erotikus felvétel, és egy olyan is, amiben egy fiú megvibrátorozza. Anyjának már az első pillanatban elmondta, hogy mit is szeretne csinálni. „Teljesen kiborult, de azt mondta, ha bárki bántani fog, meg fog védeni, és ha úgy gondolom, hogy nekem ez jó és nem fogok elzülleni, rendben, csináljam ezt. Innentől kezdve nem is volt ez téma, a pornózásért kapott pénzt pedig igyekeztem nem magamra, hanem a családomra költeni és segíteni őket ezzel, mert nagyon nehéz körülmények között éltünk. Édesanyám munkanélküli volt, édesapám pedig nagyon beteg” – mesélte a Velvetnek a leszerelt pornós, aki például az első filmje után anyukáját befizette egy tunéziai nyaralásra. „Soha nem ült előtte repülőn, elutazott és nagyon jól érezte magát. Ma már nincsen vita ebből, maximálisan mellettem áll mindenben.”

Ahogy teltek az évek, Nero egyre népszerűbb lett, egyre több és színvonalasabb felkérést kapott, amik nem a filmezéssel kapcsolatosak. „Átbillent a dolog, és ma már azt is lehet mondani, hogy anyukám büszke rám." Hozzátette, hogy igazából csak saját magát nyugtatja azzal, hogy nem szerepelt férfiakkal. „A pornó az pornó, akárkivel is vagy együtt a képernyőn, ilyen területen a szüleimnek is teljesen mindegy volt.” Mire azonban az expornós belekóstolt volna a leszbikus filmezésbe, meghalt az apja. „Ő annyit tudott rólam, hogy sztriptíztáncos vagyok és fehérneműs fotózásokra járok. Egyszer az egyik videómat megmutattam neki, ő pedig kiröhögött: „Ez neked szexi?” – méltatlankodott, mert nem tudott rám nőként nézni.”

Rovatok