Velvet Vakbarát Hírportál

Jenna Jameson kicsit visszatért az pornóiparba

2013. október 9., szerda 21:50

A hétvégén, New Jerseyben megrendezett Exxxotica Expo nagy durranása az öt évvel ezelőtt visszavonult Jenna Jameson volt, de feltűnt a pornós tinimami, Ron Jeremy, és egy viszonylag ismeretlen énekes-színésznő is. De ha mindez nem lenne még elég érdekes, most megnézhet pár pornóst a megszokottal ellentétben felöltözve is.

A hétvégén erotika kiállítást rendeztek Amerikában, pontosabban New Jerseyben, ahol többek között a Twitter legnépszerűbb pornósa, a most épp kurvás hipszternek öltözött Jenna Jameson is feltűnt.

Utóbbi jelenléte az Exxxotica Expón egyébként azért volt olyan nagyon érdekes, mert már öt évvel ezelőtt visszavonult, és azóta ez volt az első "felnőtteknek való esemény", amin részt vett. Jameson korábban azt nyilatkozta, a gyerekei miatt hagyta ott az ipart, amit 1993-ban kezdett. Persze az expornós ettől függetlenül azért csinált pár botrányt azóta is: először letartóztatták ittas vezetésért, majd azért, mert állítólag ellopott egy autót, és bár az ittas vezetés vádja alól később felmentették, Jameson nem bírt magával, és idén augusztusban testi sértésért tartóztatták le.

Bár az Exxxotica Expo nagy dobása kétségkívül Jameson volt, ott volt még Ron Jeremy és apornós tinimami Farrah Abraham is. A fenti galériában pedig Jamesonon kívül pár magához képest túlöltözött pornóst is láthat, akik nagyon csinosak akartak lenni, de sajnos egy igazi vörös szőnyeges eseményen még mindig nem állnák meg a helyüket. Kivéve talán Natalia Killst, aki valamennyire talán még visszafogott is volt a fekete kalapjában, persze ő egyébként sem pornós, hanem egy énekes-színésznő.

Rovatok